FONTOS Egyre biztosabb, hogy nem lesz EU-USA megegyezés – Még Magyarország vörös vonalai is sérülnének

raiffeisen bank

Mit léphet az MNB márciusban? A piac már kamatemelést áraz

Mit léphet az MNB márciusban? A piac már kamatemelést áraz

Egyelőre nehéz megjósolni, mit léphet márciusban az MNB azt követően, hogy a héten Nagy Márton arról beszélt, hogy minden eszközt készek bevetni az infláció ellen. A Raiffeisen Bank elemzői szerint ugyan a piacon már kamatemelést áraznak, könnyen lehet, hogy a jegybank kitart még az utolsó pillanatig, csak megpróbálja elhitetni a közelgő szigorítást.

Még évekig nem kerülhet komolyan szóba a magyar euró

Még évekig nem kerülhet komolyan szóba a magyar euró

Hiába látjuk, hogy megint elkezdődött a vita a magyar euró bevezetéséről, komolyabban várhatóan még évekig nem kerül majd szóba ez a téma – hangzott el a Raiffeisen Bank csütörtöki elemzői beszélgetésén. A bank szakemberei szerint Nyugat-Európa idén elérheti a gazdasági ciklus alját, Magyarország pedig nem a romló külső környezet miatt lassul, hanem azért, mert kifulladt néhány „rakétánk”.

Raiffeisen: dübörög a magyar gazdaság, de meddig?

A magyar gazdaság nagyon jó helyzetben van, a kérdés az, vajon meddig képes a mostanihoz hasonló ütemben fejlődni - fejtette ki Török Zoltán, a Raiffeisen Bank Zrt. vezető elemzője a pénzintézet csütörtöki sajtótájékoztatóján Budapesten.

Egy nagyvárosi lakás eladásával azonnal prémium banki ügyféllé lehet válni

A bankok a magas jövedelemmel vagy vagyonnal rendelkező ügyfelek számára speciális csomagokat kínálnak, Ralf Cymaneket, a Raiffeisen bank lakossági területért felelős vezérigazgató-helyettesét kérdeztük, hogy milyen feltételeknek kell valakinek megfelelnie, hogy prémium ügyféllé válhasson és milyen plusz szolgáltatáshoz, kedvezményekhez lehet így jutni.

A Raiffeisen Bank új székháza  a DVM group segítségével valósul meg

A Raiffeisen Bank új székháza a DVM group segítségével valósul meg

A DVM group projektmenedzsment részlege nyerte el a Raiffeisen Bank teljes körű műszaki bérlőképviseletére és új irodaterületének műszaki ellenőrzésére kiírt pályázatot. A pénzintézet a HB Reavis által fejlesztett Agora Budapestben alakítja ki új központját.

Szabálytalanul reklámozta személyi kölcsöneit a Raiffeisen, 11 millióra bírságolta az MNB

Az MNB 11 millió forint fogyasztóvédelmi bírsággal sújtotta a Raiffeisen Bankot a személyi kölcsöneinek reklámozása során feltárt jogsértések miatt. A hitelintézet többször nem a jogszabályban előírt kölcsönösszeggel számítva tüntette fel a hitel lényeges feltételeit bemutató reprezentatív példát, s nem feltűnően jelenítette meg a hitelköltségeket összegző THM értékét.

A következő válságot várják a magyar bankok - Nehéz lesz így hitelhez jutni

Az utóbbi két évben egyre többen érdeklődnek a szabályozott ingatlanbefektetési társasággá (SZIT) való átalakulás iránt, ami nagyrészt annak köszönhető, hogy jelentősen enyhítették a átalakulásra vonatkozó feltételeket. A Property Investment Forum finanszírozásról szóló szekciójában szó esett arról, hogy a következő válságtól tartva sok bank behúzta a kéziféket a projektfinanszírozásban, a jó projektekért pedig ádáz harcok dúlnak a pénzintézetek között. A bankok az irodai és lakásprojekteket szeretik leginkább finanszírozni a piacon, de a közeljövőben ki fog alakulni egy aszimmetrikus piac: mivel az 5%-os áfaprojektek mellett megjelennek majd a 27%-os projektek, ez utóbbiak versenyhátrányban lesznek- vélik a szakértők.

Elköltözik a Raiffeisen

A HB Reavis nemzetközi ingatlanfejlesztő vállalat bejelentette, hogy a Raiffeisen Bank az Agora Budapestbe költözik. Az új bérleti megállapodás méretét tekintve a HB Reavis történetében és a 2018-as magyar irodapiacon is az egyik legnagyobbnak számít, a bank közel 20 000 négyzetméternyi irodaterületet bérel majd hosszú távra az Agora Towerben, a beruházás első épületében - szerepel az HB Reavis közleményében.

24 millió forintos bírságot kapott a Raiffeisen

Az MNB összesen 24 millió forint bírságot szabott ki a Raiffeisen Bankra a felügyeleti vizsgálata során feltárt nagy számú adatszolgáltatási, valamint az ügyletminősítéshez kapcsolódó szabályzati hiányosság miatt, s kötelezte a hitelintézetet a jogsértések megszüntetésére - áll az MNB közleményében.

MNB: már csak a CIB Banknál vannak rendszerkockázatot jelentő problémás hitelek

Az MNB 2018 júniusában áttekintette a tartósan magas problémás projekthitel kitettséggel rendelkező két hitelintézetre tavaly előírt tőkepufferrátákat. Az első negyedéves problémás állomány alapján idén július 1-jétől az MNB a CIB Bank Zrt. részére csökkentett, 1 százalékos tőkepuffert írt elő, míg a Raiffeisen Bank Zrt. már nem kötelezett a tőkepuffer tartására - írja közleményében az MNB.

Meglepő költségvetési lépéseket tehet a kormány

Kiegyensúlyozott és egészséges a magyar gazdaság, és ez várhatóan 2017-ben így is marad, ám a közelgő választások még hozhatnak meglepő költségvetési intézkedéseket. Jövőre már 4% körül lehet az infláció, de mi a helyzet a versenyképességgel? Mi várható az euróövezetben, és milyen hatással lesz Donald Trump elnöksége az amerikai gazdaság stabilitására? Az ezekkel kapcsolatos előrejelzéseiket mutatták be a Raiffeisien elemzői egy csütörtöki háttérbeszélgetésen.

Haladékot kap a Raiffeisen a lengyelektől

A lengyel pénzügyi rendszer felügyeletét ellátó KNF két hónappal meghosszabbította a Raiffeisennek adott határidőt, hogy megállapodásra jusson a lengyel leánybankjának eladása ügyében. Eközben az osztrák nagybank cseh online banki üzletága, a Zuno bejelentette, hogy 2017 első felében Csehországban és Szlovákiában is beszüntetné tevékenységét - írja a Reuters.

Lehet, hogy nem sokáig emelkednek már a bérek

Az elmúlt egy-két évben felszínre törő munkaerőhiánynak köszönhetően beindult a béremelkedés Magyarországon, noha még így is 15-20 százalékos a leszakadás a visegrádi országokhoz képest. Rövid távon a munkaerő szűkössége miatt valószínűsíthetően fennmarad a gyors bérdinamika, azonban ezeket a béremeléseket csak a versenyképesen működő vállalatok fogják tudni kigazdálkodni, míg a többi vállalkozás az eleve rossz helyzetből egy ördögi körbe csúszva még rosszabb pozícióba fog kerülni - írják negyedéves elemzésükben a Raiffeisen Bank szakértői, akik összességében a jelenlegi gyors bérkiáramlás fokozatos lassulására számítanak.

Az ING-hez kerülhet a Raiffeisen lengyel leánya

Az ING Bank Slaski (a holland pénzügyi intézmény lengyel leánya) a harmadik lehetséges vevője a Raiffeisen lengyel leányának (Polbank). A másik két érdeklődő a lengyel állam kezében lévő PKO BP és Alior bankok a Reuters forrásai szerint.

Milliárdokat követel a Raiffeisen a csődbe ment biztosítótól

Benyújtották a bukaresti bíróságra a romániai Astra biztosítóval szembeni hitelezői követeléseket, összesen 1 223 hitelező mintegy 312 milliárd forintot követel a biztosítótól. Közülük a legnagyobb összegért a romániai Raiffeisen Bank jelentkezett be, közel 162 milliárd forint összegben - írja a Romania-Insider.com.

Már megint a kelleténél szigorúbbak Magyarországgal?

Meglepetés volt, hogy a közelmúltban a Standard & Poor's nem minősítette fel Magyarországot, ráadásul a hitelminősítő kimondottan óvatos hangot ütött meg közleményében - olvasható a Raiffeisen Bank International (RBI) pénteken megjelent elemzésében. A szakemberek szerint ebből akár arra is következtethetnénk, hogy veszélybe került hazánk idei felminősítése, ők azonban alapesetben továbbra is azzal számolnak, hogy a Fitch akár már májusban visszaemelhet a befektetésre ajánlott kategóriába.

Az Erste sem adja el bedőlt hiteleit az állami eszközkezelőnek

Az ingatlanpiac fellendülése lehetővé teszi a magyar Erstének, hogy elkerülje a rossz-hitelportfóliójának eladását, ezzel ők is csatlakoznak azon bankok sorához, akik terveik szerint nem vesznek részt az MNB által alapított eszközkezelő, a MARK programjában - írja a Bloomberg.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Leplezetlenül beavatkozott Donald Trump a kiélezett küzdelembe – Ez dönti majd el Európa sorsát?
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Kedves Olvasónk!

A Portfolio híreinek, elemzéseinek többségét előfizetés nélkül olvashatod. Ez azért van így, mert a hirdetések jelentik szerkesztőségünk legfontosabb bevételi forrását. A célunk az, hogy ez hosszú távon is így maradjon.

Kérünk, ne használj adblockert, és olvasd tovább a Portfolio-t!